Fülek

  • Karácsony és Szilveszter
  • 2015. június 23., kedd

    Nyári tervek

    Hahó!


    Gondoltam, megosztom veletek, én mit fogok csinálni a nyáron, merre fogok járni. És természetesen titeket is kérdezlek, hogy milyen programotok és úticélotok lesz idén!

    Haladjunk sorban és kezdjük is ezzel a héttel!

    Képzeljétek, most éppen egy hittantábor egyik vezetője vagyok. Izgalmas "kihívás" ez számomra, főleg, hogy katolikusként vagyok jelen a református egyházközség táborában. A mai nap volt az első, eddig nagyon jól működik. Kicsit izgulok, mert a későbbiekben következik pár olyan nap, amit nem én terveztem. Holnap a nap fele, illetve Szerdán az egész nap az általam tervezett. Addig nincs gond :) Hogy miről szól a tábor? József történetének feldolgozásáról. Délutáni program ez, amit áhítattal kezdünk. Éneket tanulunk, kézműveskedünk, drámázunk. Szerintem izgalmas.  Ti voltatok már táborban? Esetleg táborvezetők is voltatok?

    Ma estig úgy volt, hogy Július nagyon sűrű lesz, de annyira az volt, hogy volt, amit kénytelenek voltunk Augusztusra tolni.

    A tábor utolsó napján- sajnos kihagyva az énekeket bemutató istentiszteletet- indulunk Dárival Balatonmáriafürdőre, a tesómék nyaralójába. Ha a közelben jártok, írjatok bátran, szívesen találkozom bárkivel. Június 28-tól Július 5-ig ott leledzünk. Pihenünk, fagyizunk, filmezünk. Dárimackó sajnos nem szeret pancsikolni, pedig én nagyon-nagyon-nagyon-nagyon.

    6-án a katolikus egyház szervezésében indulunk 1 napos lendvai kirándulásunkra. Szerencsénk lesz, hiszen plébános bácsink nagyon ügyes történész- ő találta meg Szent István egyik ujjpercét, ráadásul ő írta a Történelmi esték c. könyvet is-, így az idegenvezetés biztosan érdekes lesz.


    Itt lett volna a drámás táborunk, de ezt toltuk el, ezért van egy hét nyugi. Ekkora lesz Kamilla 5 éves, Marcika, az unokaöcsim pedig 1 :)
    Július 12-től valószínűleg egy alsósok számára tervezett tábor magyaros-drámás játékvezetője leszek napi 1.5 órában. Izgalmas. Munka és élvezet egyben. Szeretek drámás foglakozásokat csinálni.

    A tábor utolsó napja 18-a. 19-én reggel/hajnalban indulunk a nyár legjobbnak ígérkező kalandjára ( vagy második legjobb), egyik kedvenc országomba, Horvátországba <3 . Idén  Vir szigetet próbáljuk ki egy hétig. Kíváncsi vagyok. Vannak, akiknek nagyon bejön, vannak, akiknek túl putris. Kirándulni anyagilag túúúl megterhelő, de Ninbe biztosan átugrunk, Zadar piacát is megtekintjük valószínűleg, de a költséges utunk is tervezve van: Sibenik és Vodice a cél. 

    Ti hogyan álltok Horvátországhoz? Voltatok már a tengerpartján?

    Miután könnyes, szomorú búcsút vettem ettől a szeretett helytől, hazatérek egy kis pihire (mintha eddig nem ezt tettem volna). Lebarnult én készülni fog egy fájó eseményre. Esküvőre vagyunk hivatalosak. Arra az esküvőre, ami miatt a miénk csúszott egy évet. Nagylevegőkibíromjólesz.


    Ahhoz, hogy ezt a "csodálatos" eseményt kibírjam, sokat tesz az ezt követő hét, Augusztus 3-7. Bizony, ekkorra tettük a Kréta-por Színjátszó Tábort, ahol a fő téma az antik görög színház és dráma. Ha gondoljátok, erről majd lehet beszámoló. 

    Egyelőre ennyi tervem van a nyárra. Tényleg nagyon várom, hogy megírjátok, ti merre, hogy, hova, merre, mivel, miért, stb. A nyaralós beszámolókat ti csípitek? Legyen esetleg a tengerpartról/Balcsiról? Előbbiről eredetileg terveztem.

    Ugye nem felejtétek el, hogy IIIIIIIIIIIIIITTTTTTTTT elérhetitek az esküvős blogom?

    Puszi,

    Olcsi


    2015. június 22., hétfő

    Színjátszó tábor Somogy megyében középsulisoknak

    Sziasztok!

    Akik már korábban is követtek, tudhatják, hogy lelkes drámatanár vagyok. Most is éppen drámásként vagyok egy hittantáborban, amit  nagyon élvezek. Még mielőtt visszatérnének a tesztes/sminkes/SATC/ stb. posztok, megosztok veletek egy nagyon jó lehetőséget:

    Nem tudom, hány követőm középsulis, de nekik szól most ez a kis bejegyzés!
    A többiek pedig legyenek kedvesek megosztani! Köszönöm!


    Kréta-por színjátszó tábor lesz Augusztus 3-7 Somogysárdon, az antik görög színház jegyében - kicsit felturbózott, izgalmas stílusban.

    Az ára 12.000 ft. Ebben az alapanyagok, valamint az étkezés található (reggeli hideg, ebéd főtt és kétfogásos, vacsi egytálétel). Szállás a helyi suliban utazóágyakon, matracokon. Sátrazásra az udvaron van lehetőség.

    Ami várható:

    - két lelkes és tapasztalt drámatanár
    - improvizációs feladatok
    - móka és kacagás
    - a végén egy előadás
    - tábortűz
    -kézműves ez meg az
    - esti programok

    Jelentkezni: pillangovilaga@gmail.com

    2015. június 17., szerda

    SATC 8. - Édes hármas

    Sziasztok lányok!

    Ma egy újabb Szex és New York témával érkeztem.

    Hárman párban? Meddig mész el a srácért? Téged akar vagy egy másikat? Dehát olyan tökéletes....

    Valószínűleg minden embernek más a szexuális étvágya, más szokásai és vágyai vannak ezen a téren. Ha az ember olyan párt talál magának, akivel közel hasonló, esetleg egyezik mindez, az bizony maga lesz a mámor. De.... Mi van, hogyha a barátod perverzebb vagy csak élénkebb szexuális fantáziával rendelkezik (vagy éppen te) ?Amennyiben kompromisszumkészek vagytok, jó is kisülhet a dologból.

    Természetesen ez felveti azt a kérdést is, hogy meddig mész el a párodért, mit enged a saját szemérmességed?! Azért érdemes végiggondolni, hogy megéri-e a pasi. Persze az is közrejátszik, hogy mennyi ideje vagytok együtt, mennyire komoly a dolog, stb. Volt olyan barátnőm, aki az orális szextől óckodott és az idő oldotta meg a kérdést. Sokáig együtt maradtak, így belement. Úgy gondolta, így megéri, hisz komoly volt a kapcsolatuk. De meddig érdemes elmenni valakiért? Én azt tudom, hogy ami neked kényelmetlen, szinte rossz, az nem feltétlen oké...

    Állítólag a pasik többségének nagy vágya a hármas. " Az édes hármas hatalmas dili mostanában..." egyébként is. Viszont... mit gondoltok, ha többször akarja, nem lehet, hogy azért, mert te nem vagy elég neki? Egyszer még talán oké, de ha szinte rendszeresen kéri....nekem gyanús lenne. Valószínűleg 20 év házasság után már kell valami újdonság. Egyáltalán az 50-es korosztály is szokott még ilyet csinálni? Ha fiatal vagy, itt egy jó tanács: " Csak akkor ugorj bele az édes hármasba, ha te vagy a harmadik fél!" Aztán kiszállsz és a párkapcsolat már nem a te gondod. 
    Azért egy kicsit szomorú, ha ez kell mondjuk egy párkapcsolat életben tartásához. Azért persze ez csak az én véleményem :)

    Mára ennyi!
    Ti hogy vélekedtek a témáról?

    Puszi,

    Olcsi

    2015. június 15., hétfő

    Az esküvői diy és posztok

    Sziasztok kedveskéim!

    Többen jeleztétek, hogy továbbra is igénylitek az esküvős posztokat, sőt , többet is. Tavaly pedig névtelen megjegyzések érkeztek- + névvel is később- arra vonatkozóan, hogy ennek lehet, hogy jobb lenne egy egész blog ennek, hogy itt maradjon a SATC és smink fővonal. Bár ez Olcsi világa, szóval elvileg minden mehetne bele, ami én....de, igazatok van közben.
    Nos... mit gondoltok, kezdjem újra akkor a tavaly megkezdett és hamar abbahagyott At the bride side blogot?

    A DIY ötletekről pedig annyit, hogy a YTcsatornámon már két videó is fent van a kis kedveskékről :)


    Pusszanat!!!!

    Olcsi

    Miss Sporty teszt - Miaoww! ráadás sminkkel

    Sziasztok lányok!

    Nagy örömömre szolgál, hogy első kézből értesíthetlek benneteket drogériás smink újdonságokról. Szeretem tesztelni a termékeket, főleg, hogyha az elvárásaim esetleg túl is szárnyalják.

    A Miss Sporty újdonságait, melyeket tesztelésre kaptam, két csoportra lehet osztani. Körömlakk és smink. Előbbivel kezdem.
    A két körömlakk színe igazán vibráló és nyári, ahogy ti is láthatjátok. A kék nagyon érdekes. Lila is egyben! Nagyszerű. Nem szeretem a kék bármiket, de ez totál megfogott. A lakkokkal nagyjából 100%-ig elégedett vagyok. Hogy miért?
    - kiváló tartósság, hiszen csak a végük kopott meg Szerdától Vasárnap délutánig úgy, hogy mosogattam, pakoltam, pucolgattam ezt-azt, stb.
    - nagyon szépen terül a lakk az ecsettel, egymozdulatos lakkozás, ami számomra káprázatos
    - tényleg gyorsan szárad, ahogy ezt ígéri; igen, az egy percbe is belefér!!!!

    - cuki manikűrt készítettem vele a húgomnak, bocsi a hibákért, mise után volt és siettünk a tesómékhoz búcsúba


    Nekem ez a 2 lakk 5/5 !


    Jöjjön a smink! Persze ahhoz, hogy prezentálni tudjam nektek a hatásokat, először natúr verzióban kell látnotok az arcom. Íme:


    Aztán lássuk, hogy a trió (szempillaspirál, tus és szemcerka) milyen eredményt mutat! 


    Ami először szembetűnhet, az az, hogy nagyon szép színe van a 004-es árnyalatú Eye Millionare szemceruzának. Valóban ilyen kicsit irrizáló, duochrome ragyogású kékes-lila színt láthattok, jól visszaadja a kép. Engem meggyőzött. Egy problémám van vele: a vízvonalon pocsék. Sok színezgetéssel minimális színt lehet kicsikarni.




    A következő a The studio lash Miaoww szempillaspirál, ami a fent kép alapján is látható, hogy jól teljesít. Ívelt, koromfekete pillákat kapunk két rétegben. Akik a szétválasztott szálakat kedvelik, azoknak telitalálat! Az ígért dús hatás viszont így félig elmarad- tudok dúsabb pillákat csinálni másik spirállal. 
    Feje gimis, a sörték némelyik sorban rövidebbek, így néha el-el nézi az ember, hogy ott van-e már a pillatőben vagy nem. Én is összemaszatoltam egy helyen a szemhéjam, de könnyen hozzá lehet szokni.  Az ára nagyon barátságos, 899 Ft, a csomagolás pedig szupercuki. A termék nekem így 4/5. Nagyon tartósnak mondható, ami szintén egy plusz pont. Jól  jöhet egy nyáresti buliban.


    Ez a precíz hegyű filces tus a másik cicás termék. A neve szintén Miaoww. 900 forint körül mozog az ára, ehhez képest jónak mondható. Egyedül azzal nem voltam megelégedve, hogy elég vizes hatású, tehát nem mindenütt fog rendes, erős fekete színnel.
     Ezt némileg korrigálja, hogy építhető. Ez miatt ez is "csak 4/5. Nagyon ajánlom azoknak, akik 1. gyakorolnak, 2. szeretnének szép, íves és vékony tusvonalat húzni. Az árát abszolút megéri, tartóssága is megfelelő.

    A ceruza csodálatos színe és a spirál tartóssága egy nyáresti bulizós sminket inspirált, amit fogadjatok szeretettel tőlem!



     Szemöldök: NYX szemöldökfilc, szemsmink: Lora és Essence pigmentek. Arc: Bourjois pirosító Golden Lilac színben, valamint az MF Creme Puff Sun Floric árnyalatban és egy Essence Chrey Blossom testcsillám.
    Az ajkaimon a nemrég feltöltött videómban látható pink , valamint kedvenc lila alverdés rúzsom látható.

    Nektek hogy tetszett a smink? A termékeket megvennétek? Szerintem a körömlakkokat mindenképpen próbáljátok ki!!! Az volt a legjobb. A többi viszont ár-érték arányban igazán jó vásár. Csajok, irány a bolt :) Vásároljatok helyettem is!

    Puszi,

    Olcsi

    2015. június 12., péntek

    Nyári őrület- összefestett arc

    Sziasztok lányok!

    Gondoltam, megmutatom nektek azt a valamit, amivel egyik nap jót játszottam.
    Nagyjából úgy is fogalmazhatnánk, hogy megfejeltem a sminkes asztalom. A lehető legtöbb színt magamra pakoltam, a precizitásra pedig abszolút nem ügyeltem. Játszadoztam. Gondolkodtam, hogy megmutassam-e, de miért ne? Ha ti is játszotok néha, mutassátok meg, légy szí' :) !

    Alul pillák csomósítva Avonos színes spirállal, felül festve a She lila spiráljával.

     Itt még félig épp elmeállapotomban voltam, az igazán sokkoló képek csak most jönnek :D



    Azért egy dolog miatt nem voltam boldog : alig várom, hogy a kozmetikusomnál legyek és eltűnjenek a szemöldökszőreim onnan, ahonnan nem hiányoznak- bezzeg ahol kellenének, ott alig vannak!

    Belőletek is kihozza a bolondot a nyár- a kifejezés pozitív értelmében???

    Ti már megtaláltátok a tökéletes színes spirált? Na és tust?

    Puszi,

    Olcsi


    2015. június 11., csütörtök

    SATC 7.- A monogámista

    Sziasztok, lányok!

    Igen, bizony...visszatér a Sex and the city sorozatom, ahol folyamatosan haladva vesézem ki a témákat, ahogy én látom.

    Most az 1. évad 7. része, azaz 'A monogámista' következik.

    Volt már úgy, hogy belefeledkeztél a szerelmedbe? Mármint csak ti vagytok ketten... "tudod mit? Nem hasonlítom a korábbiakhoz, mert azoknak vége!"
    És amikor rájössz: "Jajj, ne! Olyan nő lettem, akit utálok! (...) feláldoztam a barátnőimet egy pasiért."
    Nos, meg kell mondjam, én eléggé itt tartok. Valahogy csak mi létezünk. Mondjuk úgy, hogy az embernek a pasija a legjobb barátja, nem nehéz. Viszont! Ez egy több, mint 6 éve tartó kapcsolat.
    Sokan már egészen a szerelem elején kizárják a külvilágot. Ilyenkor általában nem is olyan mértékben, ahogy mondjuk én teszem, hanem szinte teljesen. Mi van, ha vége? A nagy semmi. Egyedül iszogathatod a koktélod és eheted a fagyit, miközben a vátágátudutumékjúlávmi szól a háttérben. Barátnőim és saját tapasztalataim alapján.... ne bízd rá magad a pasira!

    Jön a másik fontos pont, amivel akár alá is támaszthatnám az előző mondatom: ha a pasi nem is úgy gondolja. Megvagytok, kézenfogva jártok, szeretkeztek, akár majd a bizonyos sz-es szót is majdnem kimondtátok, aztán hopp....nem mutat be a barátainak. 'Hogy családi ebéd?... Bocsi, de ez.... nem hiszem .... most akkor te azt hiszed, hogy mi úgy vagyunk együtt?...Én erre még nem vagyok készen.' Nagyjából valami ilyen szöveg után jön a kopp. Esetleg a hosszas flörtölés majd szex utáni elérhetetlenség gyakoribb ennél. Addig cuki a pasi, de utána... vagy eltűnik vagy seggfej. Noha nem csupán ilyen férfiak vannak, de...kedves tini lánykák... a kortárs fiúk még bizony kísérletezgetnek és ízlelgetnek. Nem kell túl korán megállapodni (mondom ezt én, aki 18 éves korom betöltése óta ugyanazzal a fiúval vagyok, sőt....még meg is házasodunk jövőre!)!

    " De mi van velem? Máskor örültem, ha egy pasi pimaszul rámhajtott, de most..." Nos igen, van úgy, hogy minden negatív dolog ellenére ragaszkodnál a pasihoz. Hát tölts tiszta vizet a pohárba! Ne találgass, mint Carrie! Beszéld meg vele! Igen, baromi ijesztő őszintén beszélni az érzéseinkről- főleg a mai digitális korban, amikor a facebook chatjének biztonságos ablakába bújunk-, de ha tiszta lappal játszunk, akkor ez lesz természetes. Szerintem ez megéri.

    Ebből a részből egyelőre ennyit hoztam! Remélem örültök a kis filozofálós posztjaim visszatérésének! Esetleg legyen egy fix napja?

    Puszi,

    Olcsi

    2015. június 4., csütörtök

    Max Factor újdonságok

    Sziasztok csajok!

    Biztosan tudjátok, hogy a Max Factor a kedvenc drogériás márkám, egyszerűen imádom- ezt már többször is említettem, pl. az új kedvences videómban is (kattints a videóért!).

    Nos, a márka most Júniusban 2 új terméket dob piacra, amit igazán kíváncsian várok.




    Az egyik a Creme Puff vonal új darabja, egy ígéretes pirosító. Égetett formulás, tehát sűrű, a pigmentáltsággal biztosan nem lesz gond. A Creme Puff púdere egyébként az egyik legrégebbi MF termék- 60 éves-, amit én nagyon-nagyon szeretek a vendégeimen is használni.
    Az égetettségen kívül a több tónusú pigmenttartalom biztosít minket arról, hogy természetes hatást kapunk és a termék élénkíti a bőrszínünket. Ha nem ez lenne a cél, a termék építhető. 4 árnyalat közül választhatod ki a neked leginkább tetszőt.


    Hogyan működik a termék?
    A Max Factor Crème Puff pirosító intenzitása könnyen építhető, ezáltal mindenki maga alakíthatja ki a kívánt hatást.  Legyen szó egy természetes pírról vagy intenzívebb kontúrozásról, a színhatás rétegről rétegre építhető:

     
    §  Égetett formula – puha, selymes textúrájú, mely könnyed érzetet nyújt
    §  Finomra őrölt, többtónusú pigmentek – az ultrafinom részecskék könnyen eloszlathatók, a természetes szín eléréséig


    Az új Max Factor Crème Puff pirosító elérhető 4 árnyalatban 2015. május végétől az állvánnyal rendelkező üzletekben.
    Javasolt fogyasztói ára: 3999 Ft





    A másik új termék a Colour Intensifying ajakbalzsam , melynek szintén te magad szabályozhatod élénkségét.

    Mit mond róla Pat, a MF fősminkese?: 

    “Legyen szó merész vagy természetes ajkakról, ez mindig beszédtéma szezonról-szezonra. Amellett, hogy tapasztaltunk egy elmozdulást a természetes sminkek irányába, ahol csak egy leheletnyi balzsam egészíti ki a sminket, még mindig trendi a klasszikus vörös ajak is, mivel a nők imádnak játszani a színekkel. A Colour Intensifying ajakbalzsam szépsége, hogy megadja a lehetőséget számtalan, kifutón látható ajakszín elkészítéséhez: egy rétegben természetes fényt ad, több rétegben egészen a merész színekig fokozható, mindez egy termékben.”

    Tehát az intenzitás fokozható, így egy termékkel több árnyalatot kapsz meg egyszerre. Hát nem nagyszerű?


    Hogyan működik az egyedi formula?

    §  Hidratáló balzsam – a termék 70%ban tartalmaz olyan anyagokat, melyek természetes védelmet alakítanak ki az ajkakon és nem engedik kiszáradni azokat. Ezen kívül tartalmaz még mango vajat, shea vajat és kakaóvajat, melytől az ajkak tápláltak és hidratáltak lesznek

    §  Színintenzitás: a mikrorészecskéknek köszönhetően a Colour Intensifying ajakbalzsam képes a fokozatos színintenzitás elérésére és a precíz felvitelre. Extrém vékony rétegben is felvihető, mely minden további réteggel könnyen továbbépíthető. A színintenzitás maximalizálása érdekében fényvisszaverő hatással is bír.

    Az új Max Factor Colour Intensifying ajakbalzsam elérhető 8 árnyalatban az állvánnyal rendelkező dm üzletekben és 6 árnyalatban a Müller üzletekben.

    Javasolt fogyasztói ára: 2899 Ft




    TESZTEK:








    Remélem, felkeltette az érdeklődéseteket ez a kis iromány. Én személy szerint inkább a pirosítót próbálnám ki előbb. Ti hogy álltok a Max Factorral?


    Szép napot, 
    Olcsi